A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai 2017. március 21-én, Gyulán segítik a kerékpárosokat abban, hogy kerékpárjukat regisztrálják a „BikeSafe” adatbázisba.
A jó idő beköszöntével egyre többen kerékpároznak, és a kétkerekűek felkelthetik a tolvajok figyelmét.
A kerékpárlopáshoz néhány másodperc is elegendő. De kellő óvatossággal és megfelelő védelmi eszközök, módszerek alkalmazásával ezeknek a bűncselekményeknek egy része megelőzhető.
A kerékpár védelméről elsősorban a tulajdonosnak kell gondoskodnia. A lopások megelőzése érdekében kérjük, fogadja meg tanácsainkat!
Ha utcán, lépcsőházban őrizetlenül hagyja a biciklijét, mindig zárja le.
Rövid időre, így például gyors bolti vásárlás, vagy egy lottó feladásának idejére se hagyja a kerékpárt úgy őrizetlenül, hogy nem zárja le.
Lehetőség szerint ne elhagyatott, sötét helyen támasszák le a kerékpárjukat.
Miután lezárták a biciklit, a kosárban, csomagtartón, kormányon ne hagyjanak semmit!
A kerékpárt tanácsos valamilyen stabil tárgyhoz, kerítéshez, kerékpártárolóhoz, vagy egy fához zárni.
A bicikli értékének minimum 10%-át érdemes biztonságos zár vásárlására költeni.
Használjon többféle zárat, a jobb minőség nagyobb védelmet jelent.
Ha a kerékpárját ellopták, mindenképpen tegyen bejelentést a rendőrségen!
A kerékpár biztonságánál csak a biztonságos kerékpározás a fontosabb!
Vigyázzon magára és közlekedő partnereire is!
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály
A tolnai rendőrök bűnmegelőzési tanácsokkal is szolgáltak a kerékpár tulajdonosoknak. 2017. február 2-án a Bogyiszlói Polgármesteri Hivatal udvarán folytatódott a nagy sikerű BikeSafe országos kerékpár regisztráció. A község lakói örömmel fogadták a Tolnai Rendőrőrs és a Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársainak segítő közreműködését kerékpárjaik rendőrségi nyilvántartásba vételéhez, amely bűncselekmény esetén megkönnyíti a felderítést. Az ingyenes rendőrségi regisztráció által 13 bicikli vált nyomon követhetővé, így azok tulajdonosai nagyobb biztonságban tudhatják kétkerekűjüket.
Minden hónap utolsó hétfőjén a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai várják azokat, akik szeretnék kerékpárjukat ingyenesen regisztráltatni.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai az alábbi időpontokon várják az érdeklődőket:
A regisztrációs program népszerűségét igazolja az, hogy a hideg, téli időjárás ellenére is érkeznek olyan kerékpár tulajdonosok a rendőrségre, akik rögzíttetni szeretnék a járművek adatait, típusát és egyedi azonosítóit.
A dunaújvárosi rendőrök a mellékelt képen látható kerékpár tulajdonosának jelentkezését várják.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 07030/2113/2016. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A nyomozás során a rendőrök egy fehér-kékNeuzer típusú kerékpárt foglaltak le.
Anyomozók a bicikli jogos tulajdonosának jelentkezését várják. Kérik, hogy aki felismeri a képen látható kerékpárt jelentkezzen személyesen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-25/510-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es "Telefontanú" zöld számán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 68. § (6) bekezdése alapján a Bikesafe.hu adatbázist a Hatóság 2015. december 02-án a NAIH-91841/2015. számon nyilvántartásba vette!
A nyilvántartási határozat ITT megtekinthető!
Sikeres volt a japán világutazó Yoshihido Shimara kerékpárjának megtalálására indított médiakampány!
Az internetes közösségi együttműködésnek és összefogásnak köszönhetően, alig egy hét alatt sikerült megtalálni az ellopott kerékpárt, a Bikesafe.hu segítségével.
A kerékpár megtalálásával kapcsolatban Neubauer Tamás rendőr őrnagy a következőket mondta el:
"2014. január 16-án e-mailben kereste meg Yoshihiro Shimada japán világutazó a FMRFK Bűnmegelőzési Osztálya és a Székesfehérvár és Környéke Közbiztonságáért Vagyonvédelmi Alapítvány által közösen működtetett Bikesafe.hu kerékpár-regisztrációs oldalt azzal, hogy a segítségünket kéri a fenti napon Budapesten eltulajdonított Riese und Müller „RM” Birdy „BD1” típusú könnyen kézben fogható összehajtható vázas, ezüst színű, német egyedi gyártású kerékpárjának a megtalálásában.
A megadott paraméterek és fényképek alapján elvégeztük a kerékpár regisztrációját oldalunkon, és több fórumon valamint közösségi oldalon megosztottuk a fényképeket.
Ennek hatására a mai napon 08.57 perckor Sólyom András budapesti lakos tett bejelentést a Bikesafe.hu központi telefonszámára (06-70-520-2000), aki elmondta, hogy látta az oldalon korábban közzétett, keresett Yoshihiro Shimada 2014. január 16-án eltulajdonított kerékpárját, és azzal kapcsolatban információval rendelkezik.
A bejelentő elmondta, hogy a kerékpárt Budapesten a XVII. kerületi Bakancsos úti bolhapiacon a főbejárattól a 2. sorban látta, egy fiatal férfi próbálta értékesíteni.
A bejelentést követően felvettem a Brfk központi ügyeletén keresztül a XVII. Kerületi Rendőrkapitányság ügyeletesével a kapcsolatot, tájékoztattam a bejelentésről, és továbbítottam a keresett kerékpár fényképét és adatait.
Az ügyeletes tiszt későbbi tájékoztatása szerint a helyszínre küldte a járőröket, akik be is azonosították a kerékpárt, és értesítették a sértettet, aki nyilatkozott is, hogy valóban az övé a kerékpár."
A Rendőrségtől kiérkező járőrök igazoltatták az árust, aki elmondta a rendőröknek, hogy most vásárolta a kerékpárt egy másik árustól. A biciklit értékesítő férfi tájékoztatta az egyenruhásokat, hogy ő egy számára ismeretlen személlyel cserélte el a biciklit a Budapest VIII., Mátyás téri piacon. A két férfi kihallgatása folyamatban van, a sértett a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság épületében visszakapta kerékpárját. - írja a Police.hu
Köszönjük mindenkinek akik segítettek, hogy a kerékpár megkerüljön, Yoshihiro Shimadának pedig jó utazást kívánunk!
Ha te is szeretnéd Yoshihirohoz hasonlóan visszakapni az esetleg ellopott kerékpárod, akkor REGISZTRÁLD kerékpárod a BikeSafe-en most >>